2015 júliusában, édesanyja születésnapján rengeteg fotó készült, így róla is. Mint Nagyné Major Andrea önkritikusan fogalmaz: „hát, voltam egy látvány…” Elhatározta, hogy tennie kell valamit, s szerinte ezt érezhették meg a segítői, a Sinka-ág vezetői: Bárdos Ági és Balog Józsi. S bár beszéltek neki a Reg-Enorról és magyar feltalálójáról, Szabó Sigfridről, ő inkább a dinnye és a gyümölcsök mellett döntött – elsőre. Aztán jött az ősz, s a lényeg már az írás címéből kiolvasható…
A dinnyézés nem jött be
Ugyanis, dinnyeszezon ide, gyümölcskúra oda, „negatív sikerrel” próbálkozott megoldani hagyományos módszerrel a túlsúly problémáját Nagyné Major Andrea. A nagykátai hölgy – aki addig szkeptikusan félrerakta a Reg-Enorról és az étrendről szóló tudnivalókat – kicsit a segítői „piszkálására” is, újra nyitott lett. S ha már így lett, belemélyedt a témába. Innentől az ő szavait olvashatják…
Óvatos indítás, próbanapokkal
Először megnéztem a világhálón a feltaláló, Szabó Sigfrid előadásait, majd óvatosan „próbanapokat” tartottam, hogy bírom-e majd a „diétát”. Közben jött a lehűlés, a vérnyomásom felugrott, s már nem volt kérdés, hogy beleugrom-e a Biocom világába.
A 3 SZ szellemében
Október 12-én jött a csomag, s elkezdtem inni a Reg-Enort. S még valami: onnantól betartottam a 3 SZ-et: Szigfrid Szigorú Szabályait!
141-ről indulva: mínusz 36 kg!
Októberben 141 kilóról kezdtem, 2016 májusára 30 kilóval voltam kevesebb! Azóta fogytam még hat kilót, pedig hat hét szünetet is tartottam. Újra eljött anyu szülinapja, s bár van még rajtam húsz kiló felesleg, de tudom, jó úton vagyok, remek munkatársak között! A változás a képeken is látható…
Jót tett az életmódváltás
Az életmódváltás hatására pompásan érzem magam, a vérnyomásom aránylag rendben van. Tavaly ősszel bedagadt a bokám, őszig le se lappadt. Idén talán egyszer püffedt meg. Migrénem tavaly óta nem volt, fájdalomcsillapítót október óta nem kellett bevennem.
Kifogytam a ruháimból
A ’90-es évek óta nem voltam ennyi kiló, így 56-os méretről 46-osra váltottam. Tavaly minden ruhám kicsi volt, most meg mindegyikből kifogytam. A cipőméretem is egy számmal kisebb lett…
Energiát ad
A Reg-Enor rengeteg energiát ad, hihetetlen, hogy mennyit tudok dolgozni. Nem tudom, hogy mi van benne, de nem is érdekel. A Reg-Enor egy remek tisztítókúra, amitől én 36 kilót fogytam és remekül vagyok!
Lesz folytatás!
Szívesen segítek minden fogyni vágyónak, vagy annak, aki „csak” jobban, egészségesebben szeretné érezni magát.
Folytatás: mínusz 20 kiló múlva! :-)